SIROKI DÉNES

KÖZÖS SORS? SARTRE ÉS LUKÁCS TEGNAP ÉS MA.

AZ ELMÉLET ÉS GYAKORLAT ANOMÁLIÁI A XX-XXI. SZÁZAD FORDULÓJÁRÓL?

Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság Filozófiai és Történettudományi Bizottsága, valamint a szegedi Lukács Kör tudományos ülése Sartre születésének centenáriumán.

Szeged 2005. december 2.

 

  I. MEGNYITÓJÁBAN: Dr. Szabó Tibor a Szegedi Lukács Kör elnöke a konferenciát a két gondolkodóról helyi - de nem provinciális - kezdeményezésnek szánta, mivel mindketten a XX. század meghatározó gondolkodói voltak. A rendszerváltást követő baloldali Szélcsend megtöréseként került sor a Szegedi Lukács kör részéről: a Lukács-Gramsci-, Lukács és a modernizmus-, valamint a XX. század szellemi keresztútján című Lukácsról tartott konferenciákra is. E konferenciákat és publikált köteteit mutatta be Sarnyai Tibor. VALÓDI MŰHELY A SZEGEDI LUKÁCS KÖR TÖRTÉNETE CÍMŰ monográfiája - az egyetemközi kutatómunka históriájaként.

A Lukács-Sartre konferencia témáit a Magyar Filozófiai Társaság Hírek kiadványában hirdette meg Szabó Tibor a századfordulós kihívások megválaszolására. Mivel mindkét gondolkodó morálfilozófiai- és közéleti válaszokat is adtak ezekre. Polgári indíttatásuk életfilozófiai vonulata alkalmas lehetett-e a XX. század válságjelenségeinek megoldására? A Lukács Kör előadásai talán igazolták e gondolati koherenciát, melyet Eörsi István Lukács György önéletrajzában a MEGÉLT GONDOLKODÁSBAN végig követett a korszakváltásokkal kölcsönhatásban álló gondolatok formájában.

A Konferencia fő kérdése: miért övezi hallgatás a megelőző korszak két humanista- és baloldali kritikusát a hazai filozófiai kutatásokban? Ellenben az isztambuli filozófiai világkongresszus, valamint Sartre nyugat-európai megemlékezései - Nagy Miklós szerint negyven oldalas Internet bibliográfia hozzáférhető lenne.

A Konferencia harmadik kérdése Szabó Tibornál a következő: a modernizációt előmozdító két baloldalivá váló gondolkodó miért nem szolgál példaképül a Rendszerváltásként nevezett válságfolyamatok megválaszolásához a térségünk értelmisége számára? Kritikájuk kapitalizmus bírálata, de művészeti értékeit ütköztetik a morális közéleti szerep-vállalásukkal. Módszertanilag előremutató - a Konferencia számára - az emberi tényezők fenomenológiait felváltó társadalmi-történeti megközelítése e két filozófusnál.

 

II FEHÉR M. ISTVÁN ELŐADÁSA:

Örömmel fogadta a meghívást a téma aktualitása mellett azért is, mivel legutóbb 11-évvel járt csak Szegeden egy fontos Rahner-konferencia alkalmából. Egyetért a Konferencia céljával: milyen helyet foglal el Sartre- és Lukács - a talán már meghaladott XX század kihívásait megoldva? Például közös humanista értékrendjük alapján ítélték el a világégést hozó két Világháborút. Ehhez szellemi indítást Lukács György: "Történelem és osztálytudat" alapvető társadalombírálata biztosította az európai baloldalnak - még az 1968-as diákmozgalmaknak is. Másfelől Lukács indítja el Kierkegaard reneszánsz révén az egzisztencializmust, ugyanakkor ma háttérbe szorul a Marx-reneszánszért folytatott filozófiai- és esztétikai munkája. E nagy elméleti szintézis elmaradását Fehér szerint Nagy Géza: "Egyedi egyetemes" Sartre-t méltató életrajza is a szocializmus 1956-os és 1968-os válságával indokolja.

Közös vélemény alakult ki arról az eltérő reagálási módról is, hogy Lukács mindig kritikát gyakorolt Önkritikáiban is a sztálini-zsdanovi vulgáris művészeti politika felett. Míg Sartre nem akceptálta például a jogos ellenvetéseket a munkáit illetően, de Aron is joggal bírálta balosságát. Fehér szerint Lukács képes volt a neopozitivizmus technikai optimizmusát és az egzisztencializmus pesszimizmusát is meghaladni az "Ontológiában". Amivel korábbi hegeliánus történelmi szubjektum elméletét is túlhaladta, amint Konferencia során Kaposi Márton és Tóth János is körvonalazták globalizálódás negatív jelenségei kapcsán.

E gondolatokhoz kapcsolódott Ivánné Máté Zsuzsanna előadása Lukács ellentmondásos befogadásáról és szellemi portréiról. Lehet-e így közös narratíva e két gondolkodóról? Például a lukácsi esztétika logikai zártsága szembekerül a művészettörténeti anyagával. A művészet nembeli-kommunisztikus felfogását Fehér M István is kifogásolta. A szintézis lehetőségét Siroki Dénes a művészet egyenlőtlen fejlődését követő műfajelméletben feltételezte.

Mindkét gondolkodónál elsikkadó "Etika" körülményeit vázolta Dékány András: a fenomenológia- vagy baloldali társadalomkritika torlaszolta-e el az ontológiai valósághoz vezető utat, ami csak mindennapos- vagy kapilláris ontológiához vezethetett el? A történelmi determinizmus- és szubjektivizmus antinómiái is szóba kerültek az ehhez kapcsolódó hozzászólásokban.

A tanácskozás a két gondolkodó szabadság-koncepcióit is ütköztette. E korszakban - Siroki Dénes a sartre-i szabadság ontológia - és Nicolai Hartmann természet ontológia közti vitára utalva, Lukács teleológia szintézisében kereste a megoldást.

Korszakváltás lezárható-e pusztán a szabadság racionalitása alapján, mely a Nagy Elmélet- és mindennapi valóság közötti hidat képezheti? A konferencia zárásaként Szabó Tibor- és Nagy Miklós a nyugat-európai Sartre- és Lukács recepció sokrétűségét és gazdagságát emelték ki.