KISS ANNA
A KÖZÉPISKOLAI FILOZÓFIAOKTATÁS HÍREI

 

2005-ben először tesznek érettségi vizsgát közép vagy emelt szinten a középiskolások. A felsőoktatási intézmények - néhány tárgy kivételével - a középszintű vizsgák alapján, a 234/2004. (VIII.). sz. Kormányrendeletben meghatározottak szerint veszik fel hallgatóikat a következő tanévre. A decemberben megjelent "kék könyvben" az alapképzési szakok az eddigi évekéihez hasonlóak. Az egyetemek új képzési struktúráját várhatóan a 2005. decemberében megjelenő felvételi tájékoztatóban láthatjuk először.

Furcsa, s a középiskolák számára érhetetlen, hogy a felvételhez szükséges érettségi tárgyak között nem lelhető fel a filozófia még a "Bölcsész 1" szakcsoportban sem , holott ilyen alapképzési szak van. A filozófia ugyanúgy választható érettségi tárgy mint pl. a földrajz, vagy a kémia, közép, s emelt szinten egyaránt. Filozófia érettségivel mégsem váltható ki a magyar vagy a történelem felvételi beszámítása még filozófia szakra jelentkezés esetén sem. Aki pszichológia szakra jelentkezik, biológiát, aki szociológiát tanul majd, matematikát, aki kulturális antropológia szakra nyer majd felvételt, az földrajzot választhat a magyar vagy a történelem helyett. A középiskolák a fontos feladatuknak tekintik a továbbtanulásra történő felkészítést, s munkájukat nagymértékben befolyásolja, hogy milyen igényeknek kell megfelelniük. Ezért rendkívül fontos, hogy a következő tanévben lehetővé váljon a filozófia érettségi felhasználása szakirányú továbbtanulás esetén (pl. szabad bölcsészet).

2005. január 12.-én 19 középiskolai filozófiatanár megalakította a Magyar Filozófiai Társaság Középiskolai Tanári Munkacsoportját , amely az MFT felhatalmazása alapján a középiskolai filozófiaoktatással kapcsolatban képviselheti a tanulók és a tanárok érdekeit, részt vehet az e céllal összehívott szakmai - módszertani értekezleteken, megbeszéléseken. (Az MFT elnökségét Dr. Máté András képviselte.) Kérjük a középiskolákban filozófiát oktató kollégákat, hogy csatlakozzanak a munkacsoporthoz, s jelentkezzenek az MFT címén (6722 Szeged, Petőfi S. sgt. 30-34.), vagy a e-mail címen. Várjuk mindazok jelentkezését is, akik segíteni tudnak a tantárgy eddigi eredményeinek megőrzésében, illetve fejlesztésében. Közösen kell fellépnünk a filozófia érettségi vizsga felvételi tárgyként történő elismertetése érdekében!

Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek (OKTV) minden évben fontos és rangos eseményei a középiskolák diákjainak és tanáraiknak. A többi tárgyhoz hasonlóan filozófiából is vannak versenyek, amelyekről rendszeresen beszámoltunk az MFT Hírek oldalain. Idén is 3 versenyre készülünk. A magyar nyelvű versenyre március 5-én, az idegen nyelvűre március 19-én kerül sor . Versenyenként 20 diák részesül kedvezményekben. Más tárgyakhoz hasonlóan emelt, illetve közép szintű érettségi jelest, s a vizsga alól felmentést kapnak a legjobbak, tehát 40 diák. A XIII. Nemzetközi Filozófiai Diákolimpiára Varsóban kerül sor 2005. május l9- 23-a között . Ide az idegen nyelvű verseny két legjobbja utazhat az MFT delegálásában. A költségeket Oktatási Minisztérium fedezi.

A XII. Nemzetközi Filozófiai Diákolimpiát (IPO) 2004. májusában Szöulban rendezték, amelyre magyar részről Kemény Gábor és Kovács Dávid utazhatott. Kovács Dávid bronzéremmel tért haza. Eredményét 2005. január 20.-án a Parlamentben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ösztöndíjjal ismerte el. Kemény Gábor helytállásához Magyar Bálint oktatási miniszter gratulált ugyanazon az ünnepségen.

Örülünk diákjaink sikereinek, büszkék vagyunk rájuk!